kórház
Persze indulás előtt már egy órával "nemnormális" voltam. Ilyenkor nem lehet hozzám szólni, eltűnik a szám - azaz egy csíkká formálódik, ez régi "tünet", ha ideges vagyok - és kerülök mindenféle szemkontaktust még a Férfimmel is.
A kórház fél óra séta tőlünk, és mivel ma nem volt túlságosan meleg, még jól is esett. Az első percek a kellemes meglepetés hatása alatt teltek, mivel egy igen kedves portás ( biztonsági őr? ) hölgy igazított útba. Ó, hurrá, XXI. század! A lelkesedésem kezdett alábbhagyni, ahogy haladtunk a kórház belseje felé. A büfé tök jó hely, meg árulnak újságokat, meg zöld az udvar fákkal és fűvel, menet közben ki lehet látni. Gondoltam is, hogy majd ha szülni fogok, akkor milyen jó lesz az udvaron sétálgatni - aha, csak akkor éppen február lesz. Kopott falak, lepukkant radiátorok, vihorászó zöld egyenruhás takarító nénik, és egyátalán iszonyatosan nyomasztó légkör.
A Férfim simán dosztojevszkiji-nek nevezte a kórház hangulatát. Ha nem a Baba érdekében kell odamennünk, akkor valószínűleg a folyosó közepén elhangzott volna a "Na, húzzunk innen!" mondat a számból, de felelősségem teljes tudatában rendíthetetlenül mentem előre kihúzott derékkal , egyre kisebbre összehúzva magam. Az UH váró ... rémálom. Ezer terhes nő, különböző méretű pocakokkal, ruházat és egyebek tisztaságát tekintve igen vegyesen. Ide ültem én le a a kis empire ruhámban a Pleasures parfümömtől illatozva, rémült tekintettel .
Tudtam én, hogy a mosdó nem lesz egy Hilton színvonalú, de azért erre nem számítottam. Bezárhatatlan ajtókkal szembesültem, így a bal kezemmel tartottam a ruhám, a jobb kezemmel fogtam a kilincset -ami tulajdonképpen kapaszkodóként egész jó szolgálatot tett - mindeközben arra koncenrtáltam, hogy hozzá ne érjek a fajanszhoz illetve, hogy oda és ne a fekete tangámra csurgassak. Szappan, papírtörlő nuku, de 100 forintért vásárolhatsz tisztasági csomagot az automatából. Köszönöm, nálam minden lapul a ridikülömben a csomagban található apóságokból: WC ülőke letakaró, nedves WC papír, papírzsebkendő, kézfertőtlenítő. ( Legközelebb viszek fúrót, kalapácsot és riglit, hogy magamra tudjam zárni az ajtót.)
Ez idő alatt a Férfim az RTL klub műsorán szörnyülködött, ahol valami idióta rajzfilmet vetítettek, a várakozó kismamáknak és kísérőiknek, többnyire térdigérő gyermekiknek. Pontos idézet következik szintén a Férfitől: " Rohadt spenóttal leöntött, zombi színvilágú rajzfilmet sugároztak ." Én óvólag a pocakomra tettem a kezem.
A mosdó után újabb trauma a vetkőzőben, az előző három (!) nő még bent, a következő három nő már bent bugyi nélkül - kb. 4 négyzetméteren - én ugye hosszú ruhában, egyesek pucér fenékkel, nagyon zavart. Én lennék túl szemérmes, csak én hallottam a betegjogokról? Simán végighallgattam - akaratom ellenére -, hogy ki szeretné a babáját és ki nem, él-e a magzata vagy sem. Akkor már elég erős sírhatnékom volt. A mi Babánk jól van, mint kiderült ma már éppen 12 hetes és 5 napos, 61 mm, 1.6 mm a nyaki redője és 2 mm az orrcsontja,ezek mind remek eredmények. Totális zavarodottságomban kifelé jövet simán benyitottam egy másik vizsgálóba, ahol szerencsére nem volt senki, kínomban már csak vihogtam.
Volt még vérvétel, egy nagyon kedves nő végezte, és amíg három ampulla vért lecsapolt a bal karomból, addig éppen a kedvenc számom szólt a rádióban.
http://www.youtube.com/watch?v=0ltAGuuru7Q
Meg kellett még érdeklődnöm egy apróságot a genetikai tanácsadással kapcsolatban is. Persze totál rossz helyre sikerült berongyolnom, de a biológus nő, aki gyanítom éppen kromoszómákat vizsgált nagyon kedvesen válaszolt.
Láttuk még a szuper Dokit is, bólintott meg csókolomozott. Először nagyon szomorú voltam, hogy egy érdeklődő mondatot sem lökött oda, és a Férfim is ezen az állásponton volt. Amíg beértünk a városba, addig szépen felmetettük szegényt a vád alól, a következő lehetséges okok miatt:
- lehet, hogy 48 órája talpon volt,
- láttam milyen nőt vizsgált mielőtt összetalálkoztunk,
- nem az a dolga, hogy bűbájosan csicseregjen a pácienseivel.
A magánrendelésén, az ott töltött 15-20 percben csak velem törődik, minden kérdésemre válaszol, előnyös fotókat készít a Babáról.
És majd ha egyszer csak felhívom, akkor biztosan bele fogja búgni a telefonba, azon a nyugodt hangján:
"Rendben Kriszta, indulok/bent vagyok, várom magukat, minden rendben lesz."
védőnéni
Ma találkoztam először a védőnénivel.Szándékosan írok nénit és nem nőt, mert az én Zsófi védőnőm, egy igazi aranyos néni.
Vittem elegánsan a pisit egy kis üvegben. Persze alig tudtam kipréselni az egy ujjnyit magamból, bezzeg éjjel kb. 3-4-szer át kell másznom a Férfimen, persze tempósan, mert úgy érzem mentem bepisilek.
Holnap kell menni a kórházba, kicsit aggódom, hogy közel sem lesz olyan kedélyes, mint a védőnénimnél. Megint a szokásos "előpara", pedig nyilván minden rendben lesz.
Ja, és a mérleg délután kettőkor felöltözve,cipőben 61.3 kg-ot mutatott.
újra
Miután igyekeztem 12 hetes magzatunkról egy képet beilleszteni a bejegyzésbe, hihetetlen tehetséggel eltüntettem az egész írást. Pedig egész jól indult, hiszen sikerült elég szemléletesen leírnom, hogy gyermekem apja hogyan imitál egy csapat szurkoló pompom-lányt a hír hallatán, hogy a blogommal foglalatoskodom. Miként ugrik az ablahoz és kurjant ki rajta - persze illedelmes visszafogottsággal, hiszen nem őrült - , hogy felhívja a figyelmet újraéledő naplómra : " Emberiség géphez! Most érdemes Microsoft részvényeket vásárolni!"
Miután közöltem vele, hogy elszállt az egész cucc, amit eddig írtam, gratulált, hogy nem kaptam dührohamot... régebben nyilván ablakon kirepítéssel fenyegettem volna szegény lapit egy ilyen balfékség esetén.
Különben meg köszönöm jól vagyunk. A Baba szépen fejlődik, holnap lépünk a 12. hétbe. Eddig csak a szuper Doki magánrendelőjét látogattuk, de a múlt héten be kellett slattyognunk a kórházba terhesgondozásra. Hihetetlen bonyolultság és körülményeskedés. A rendelőben tartozkodó szülésznő két perc alatt elhadarta a rám váró feladatokat, aktuális viszgálatokat, amiből egy kukkot sem tudtam nemhogy felfogni, de megjegyezni sem. Riadtságom tetézendő még egy pincsi típusú védőnő is berobogott a rendelőbe és mintha ott sem lennék megbeszélt valami vércsoport listát a kolléganőjével. Itt már éreztem, hogy baj lesz. Kibotorkáltam a Férfimhez - akkor már nagyon kellett sírni - ezt ő azonnal vette és a büfé felé terelt és hogy megnyugodjak, gyorsan vett magának egy sütit, nekem meg vizet.
Nincsenek rám jó hatással a hormonok, sokat sírok, a legváratlanabb helyeken és helyzetekben kap el a bömbölhetnék. Remélem, hogy ez a 12. hét végével megszűnik. Ha nem, akkor az összes szakkönyv marhaságokat ír.
Tegnap éjjel nagyon kedvesen bújt a Férfi hozzám, én meg pillanatok alatt elkezdtem bömbölni, mert:
- 10 hét alatt három kilót híztam,
- biztos nem vagyok/leszek jó anya, mert nem akarok bálnanővé hízni,
- biztos azt gondolja leendő anyósom, hogy éheztetem az unokáját, mert korlátozom a táplálékbevitelt,
- fáj a lábam,
- fáj a derekam,
és a csúcs:
- idejön a védőnő és nem fogja megengedni, hogy ebbe a lakásba hazahozzuk a Babát.
Jelzem a lakásnak semmi baja nincs, csak egyelőre még mindig legénylakás kinézete van, mivel még nem dőlt el, hogy hol verünk tanyát huzamosabb időre.
Ilyen és hasonló okosságokkal szórakoztatom a Férfim éjjelente. Becsületére válljék, nem hogy jól viseli, de még masszírozni is hajlandó a talpam, mikor minden ép értelmű ember az igazak álmát alussza. Valószínűleg ő is azt tenné, ha nem egy taknyos orrú hisztérika patáit kellene gyömöszölnie.
változások
Időnként úgy érzem, hogy az akaratomtól teljesen függetlenül történnek velem dolgok. Képtelen vagyok uralni a változásokat, mint testileg, mint lelkileg. Eddig, ha egy cseppet szorított a 36-os farmer, akkor gyorsan kihagytam két vacsorát, tornáztam vagy futottam, míg össze nem estem. Ez most nem lehetséges, mert nem én, hanem a Baba ( Férfim kérésére Baba lett a Sünből, nehogy tüskés természetű legyen) dönti el, hogy mikor és mennyit eszünk, mozgunk, alszunk.
Próbáltam tornázni, a híres nevezetes fittneszguru nejével. Húsz perces torna ... sírhatnékom volt a 12. percben, mert majdnem megdöglöttem a fájdalomtól. Én, aki reggel-este másfél órákat nyomtam szemrebbenés nélkül, és simán felfutottam a hegytetőre egy kirándulás alkalmával. Tegnap két órát sétáltunk - fagyizással egybekötve- nagyon elfáradtam, fájt a derekam, éreztem a combom rendesen és szorított a farmer kegyetlenül.
Tudom én, hogy ez ezzel jár, hízás lesz, meg egyéb kellemetlenségek, de a para azért rendesen benne van a fejemben. Baromi dagadt voltam tavaly májusig, közel 80 kiló. Rengeteget dolgoztam és szenvedtem azért, hogy elérjem az álomsúlyhoz közeli 57 kilót . Persze lehet nyugodtan a fejemhez csapkodni a kegyetlen kérdéseket, miszerint, aki bombanő akar lenni, az minek csinál gyereket? Szerintem a bombanőség felé haladó közel 40 évesek egyátalán nem gondolnak arra gyerekcsinálás közben, hogy mekkorára fog nőni a seggük, csak arra koncentrálnak, hogy végre megfoganjon az apróság, ha már végre előkerült az apaságra alkalmas férfi. És egyébként is az én szemem előtt azoknak a kismamáknak a képe lebegett, akik maradnak extra csinosak, csak elől van egy marha nagy dudor a hasuknál...na, ez nekem nem fog összejönni.
Nem először kaptam a Férfim vigyorgáson, amikor bejöttem a fürdőszobából, hát valóban röhögni kell azon, hogy mi lett az izmos combomból ... lityilötyi-combibombi.
Sajnos közel sem tudom ezt ilyen jó kedéllyel fogadni, súlyos, hirtelen előtörő zokogással jutalmaztam ezeket a kaján vigyorokat. Nem is beszélve a hirtelen batár nagyra dagadt melleimről. Egy darabig még tetszettek is, de most, hogy melltartóban alvásra kényszerültem, annyira már nem örülök nekik.
A fentiektől függetlenül babát várni jó. Lelkiismeretfuralás nélkül aludhatsz napközben órákat és ha a kedved úgy tartja, reggelizhetsz fagyit. Csak győzd utána cipelni a mázsás valagad.
paranormális jelenség
Persze olvastam , hogy amellett, hogy meg fog vastagodni pillanatok alatt a derekam, illetve ingyenesen szilikonos lesz a cickóm, lelki változásokon is keresztül fogok menni. De azt senki nem mondta, hogy saját magam idegeire fogok menni a hülyeségeimmel. Aggódom, folyamatosan. Féltem a Sünt, egyelőre azért, hogy a még hátralévő 6 rizikós hétben jól viselje bent magát és eszébe se jusson bármi meggondolatlanságot csinálni. Teljesen váratlanul féltékenységi rohamok törnek rám a Férfimet illetőleg. Különösen kísért az egyik ( megjegyzem közel 10 évvel ezelőtti ) kapcsolata. Jobb lenne, ha a megfékezhetetlen fantáziám inkább valami kreatív dologban élném ki.
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy teljes feszültségben vagyok a gondolattól is, hogy a gyereknek vannak nagyszülei is, és kissé rettegek a pillanattól, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy 36 éves létemre, házasságon kívül megterhesedtem. Tegnap nálam járt a húgom, akinek vallottam. Számomra teljesen döbbenetes módon reagált a hír hallatán: visított, kurjongatott, hol azt, hogy "nagynéni leszek", hol meg azt, hogy "jaj, mindjárt sírok". Szerinte a többiek is hasonlóan fognak megnyilvánulni, én azért szkeptikus vagyok.Egy költözés alkalmával a szüleimre bíztam a kutyámat, aki azóta is ott állomásozik. Szerintem el fog hangzani a kérdés: Reméljük, hogy a gyerekedet nem varrod a nyakunkba, mint a kutyádat!
Nem tudom, hogy az előre megjósolt mondat elhangzása után visítva fogok-e röhögni, vagy sírógörcsöt kapok-e, viselkedésem a hormontúltengésnek köszönhetően ki-szá-mít-ha-tat-lan.
taxi&bemutatkozás
A Sün, az Apukája, és én (nélkülem nehéz lett volna) felkerestük a Dokit, aki felügyeleni fogja az elkövetkezendő kilenc hónapot. Régebben már volt szerencsém hozzá, éppen ezért gondoltam, hogy most is neki kell megmutatni magunkat. Úgy hiszem jól döntöttem, nem csalódtam benne most sem.
Az indulásunk már eleve vicces volt, én egy kezdődő dühkitörést igyekeztem csillapítani magamban, a Férfim pedig a buszmenetrendet tanulmányozta. Kiderült, hogy a buszok a nyári szünet idején nem úgy járnak, mint előtte. Persze, ha nem éreztem volna különös kényszert arra, hogy indulás előtt fényképeket készítessek magamról a decens kis cuccomban, akkor valószínűleg elkapjuk az előző buszt. Ennek köszönhetően a jelenésünk ideje előtt tíz perccel, még a város másik végén voltunk. Bevágódtunk egy taxiba és pisztolyt ugyan nem tartottunk a sofőr halántékához, de a nagyon gyorsan szavak elhangzottak. A rendelő rendkívül elegáns, bár a bejárat előtti terasz alól, igazán eltüntethetnék a két kiszuperált vizsgálószéket, eléggé rémísztő látvány. A Férfim örömére még kis cukorkák is vannak kikészítve az asztalkára, szerintem a hányingerkedő kismamák részére, szerinte kifejezetten a csajukra várakozó kispapák részére.
Pontosan a bejelentkezéskor megadott időben kijött értem a Doki, sehol plusz személyzet, legnagyobb örömömre kettesben voltunk. Így sem a legkellemesebb pucér fenékkel - a többit leírnom sem volna illendő - egy mondhatni, idegen előtt "kényelmesen elhelyezkedi" illetve " ellazultan feküdni ", ha még egy harmadik személy is van ott, lehet, hogy fel sem tudom venni a megfelelő poziturát. A Doki az első percben megkapta tőlem a piros pontját, ugyanis emlékezett rám, pedig tizenkét évvel ezelőtt látott utoljára.
A mindenféle rutin kérdések és vizsgálatok után megnéztük végre a Sünt ultrahanggal. Sajnálom, hogy ez idő alatt a Férfim csupán a cukorkákkal foglalatoskodhatott. Jó lett volna, ha ő is látja,de majd legközelebb, amikor már a szíve is dobogni fog. A lényeg, hogy Sün 5 hetes és 3 napos, jelenleg egy petezsákban elhelyezkedő szikhólyag ( a gerincnek, agynak, szívnek, májnak megfelelő embrionális szerv ). Él, és a helyén van. Vigyorogtam, de legszívesebben hangosan visongtam volna.
A rendelőből kifelé jövet persze megint picsogtam, mert meg voltam hatódva,mégiscsak most láttam a Sünt először, és a Férfim is nagyon aranyos volt, ő kért/adott puszinyót. Máskor is szokott, de most különösen jól időzítette.
Este még sokat gondolkodtam a Sünön,megértem a Férfim, hogy tegye a kezét a hasamra. Ahhoz képest, hogy régen kiröhögtem azokat akik dumáltak a hasukban lévő babához, azon kaptam magam, hogy hosszas beszélgetéseket folytatok vele magamban, már most, amikor alig 2 mm.
Megkérem az apját, hogy akadályozza meg, ha arra vetemednék, hogy felovasok neki az álatalam éppen olvasott könyvből.
csík&lecsó
Ugyan teljesen tudatosan gyúrtunk a Férfimmel a Sün elkészítésésre, két sikertelen próbálkozás után nem akartam magam túlságosan beleélni abba, hogy harmadszorra esetleg megterhesedhettem.
Miután napokig kóvályogtam az álmosságtól, és a cickóim mázsás tehernek tűntek (tűnnek azóta is), egy közös városi ténfergés alkalmával beugrottam a Kétbetűs üzletbe és tesztet vásároltam. Nem akartam, hogy Ő észrevegye, teljesen titokban végeztem el. Végigszaladt az anyag a lakmuszon, nem látszódott semmi a kontroll csíkon kívül, jól van, majd legközelebb... Szépen visszacsomagoltam a dobozába az egészet. Közben melegedett az ebédünk, Ő a konyhában, én pedig bóklásztam a 36 négyzetméteren. Hirtelen felindulásból ismét kibontottam a bombabiztos csomagolást és akkor már ott figyelt a második csík... Teljesen tiszta kép nem maradt meg az emlékezetemben az ezután következő percekről, mintha elmakogtam volna , hogy "mutatnék valamit", Ő bejött a konyhából és saját bevallása szerint, akkor már tudta, hogy mit szeretnék neki prezentálni. A döbbenettől nem igazán voltunk képesek értelmes beszédre. Én hol vihogtam, hol meg sírtam, Ő pedig teljes nyugalommal elkezdete lapátolni a lecsót. Ennyit a romatikáról.
Milyen gejl az átadok egy 0-ás méretű babacipőt, vagy masnival átkötött tesztet...ugyan, végy egy fazék lecsót és kész.